Új járművek érkeznek a MÁV-hoz, már azt is tudni, hol lehet velük találkozni
Rövidesen a GYSEV Siemens Vectronjai is új utakon tűnhetnek fel, de Alstom Astride villamos mozdonyok is forgalomba állnak.
Lázár János pénteken kijelentette: a kormány a közigazgatás átalakításával azt akarja elérni, hogy az emberek olcsóbban, gyorsabban és egyszerűbben intézhessék ügyeiket.
A kormány a közigazgatás átalakításával azt akarja elérni, hogy az emberek olcsóbban, gyorsabban és egyszerűbben intézhessék ügyeiket – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen. Nem könnyű ez a feladat, hiszen régi szokásokat kell megváltoztatni – mondta Lázár János, a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal és az új kormányablak átadó ünnepségén.
Akkora a távolság a jelen és az általunk megálmodott jövő között mint amilyen messze áll a munkásőrség szellemisége a mai kormányablakoktól – fogalmazott a térség országgyűlési képviselője arra utalva, hogy a járási hivatal épületét egykor a munkásőrség számára emelték.